Tárnok Marica bábművész - gondolatok a "Lautrec táncolni fog" című előadás kapcsán
Nekem a groteszk, a játékos dráma a szívem csücske.
Ebben az előadásban nincs skatulya, csak létezés van. Bármilyen stílus, forma, eszköz erre a létezésre felhasználható. Önmagam megfogalmazása és kiterjesztése. Játék. Kényelmes, játékos, szabad.
A báb az anyag létezéssel megtöltése. Sőt, az élet maga a mozgás.
Krisztián embertest mozgatása játék az anyaggal. Felébreszti és kontextusba helyezi a testet, a bábot. Élő játéka a szellemnek és a léleknek egy különleges térben és időben. Térben, mert a színház tere kitágul vagy összeszűkül a mozgás-tánc-létezés játékában. Az idő "ami nem valós", mert elmosódik, feloldódik.
Ha jól játszunk akkor a nézővel lélegzünk és új időt és teret teremtünk együtt. Csodálatos érzés! Szeretek Krisztián légkörében lélegezni. Szeretem a szabadságát.
Ó, az igazi bohócok mélységesen drámaiak és valami egészen különlegeset tudnak a felszabadító nevetésről. Sűrű az ő létezésük. Chaplin vagy Slava Polunin. Csak a legnagyobbak tudják ezt.
A színpadi létezés tudatos. Nőként létezni a világon pont olyan, mint a színházban működni. Tudnod kell ki vagy, mit akarsz és hogyan akarod. Az már más kérdés, hogy miért akarjuk megmutatni ezt a kiszolgáltatottságot. Mert nem mindenki tudatos, mi az érzékekre hatunk és elsőként azt ragadjuk meg a nézőben (már aki elég nyitottan és bátran meri átadni magát a lehetőségnek). Persze, generáljunk érzéseket ! De csak tükrök vagyunk és mindenképpen a saját belsőjüket tükrözzük vissza. Jobb esetben felébrednek, megnyílnak esetleg - de csak halkan merem súgni - esetleg gyógyulni kezdenek.